«

SzületésNap
Bejegyzés: P.Gábor, 2014.06.02.

Tegnap éjjel álmot láttam, sok-sok évvel előbbre jártam.
Minden ember engem vett körül, és minden embert Én vettem körül.

Bokor voltam és levegő. Fa, ház és háztető.
Tegnap éjjel mindent láttam, Gondolatban a világ voltam.

Láttam kutyát, láttam kígyót, szavak nélkül is tudtam, mit szólt.
Értettem fát, értettem embert, növényt, tájat, és mindent de mindent.

Minden ember engem vett körül, és minden embert Én vettem körül.
Álmomban furcsa képet láttam, mindenki tudta, amire gondoltam.

Nem voltak szavak, se gesztusok, nem voltak ízek sem illatok.
Nem volt különbség növény sem állat közt, se tárgy, se ember közt.

Istenek voltunk, és mégis senkik. Mert uralkodtunk, de nem tettünk semmit.
Álmomban elindultam, erre értelmet kerestem, a tudást akartam, hiszen Isten lettem.

Elindult velem a világ és minden, és velem jött utamon az összes Isten.
Így mentünk hónapokig, télen és nyáron, míg egyszer kis fény villant a messzi tájon.

Vakítóbb lett a napnál, és hőt ontott, nem tehettem ellene, magához vonzott.
Hirtelen zajos lett minden, mint a reggel, mikor az ember fáradtan kel fel.

Zene szól, és illatokat érzek. Annyira hideg lett, egy takarót kérek.
Hallod? Egy hang! Mintha hangot hallanék. Nézzenek oda! Jó reggelt, Te Álomszuszék!

Lassan kinyilt könnyes szemem. Igen, végre felébredtem.
Álmot láttam, törlöm szemem. Anyám karjain fekszem.

P.Gábor, 1999 - Az Én mesém (részlet)

«