Megjeleített kép nagy méretben. A kép bármely részére kattintva bezárhatod.
«

BárMerre
Bejegyzés: P.Gábor, 2020.03.16.

Ezer és egy...
Ennyinek is tűnhetett.
Talán ennyi napja nem is írtam itt egy sort sem.
Azért, mielőtt tovább olvasod, indítsd el ezt a kis dalt.

vagy bárhol.
Ha netán magától még nem indult volna el.

Bárhol és bármerre

Rohanva, szaladva át az életen, mint...
Mint aki arra volna kénytelen.
De nem, már nem is tudom hová tűntek el az évek, elrohantak végleg. El, a semmibe. Vagy elrohantam én oda, otthagytam magam valahol. Bárhol.

Ezen a fotón a lánykám látható a Dunán. Ide klikkelve megnyithatod nagyobb méretben.

Írtam is...

erről egy dalocskát, ezt. Ezt itt, ami e bejegyzés alatt hallható most. De igazából már az egész album erről szólt. Ez, ez a Bárhol album. Néhol a régi gramafonból szól, de mi is az? Itt-ott tök zajos, valami régi kacat. Nem is tudom, fontos-e.
És közben... Hogy miért nem voltam sehol csak a bárhol és bármerre? Nem tudom, de sehol igazán máshol. Bármerre kerestem magam, nem ott találtam. Nem érted. Majd érted. ...Hogy az életben aztán annyi minden értelmetlenné lesz. Néha az egész élet maga. Valami ami az egyik nap még annyira fontos a másikon már nem. Mi? Minden. Azért megpróbálom leírni:

Ezen a fotón én vagyok látható a kis mini stúdióban. Ide klikkelve megnyithatod nagyobb méretben.

Szeretnék leülni.

Nagyon szeretnék. Annyit dolgoztam már ezért. Feltenni a lábam az asztalra, mezőn pokrócra, vagy folyón annak vizére feküdni. Élvezni, hogy nem csinálok semmit.
Nem tenni se jót se rosszat, nem lenni se jó se rossz, csak egy semleges töltésű pontja lenni az univerzumnak, sors nélkül, cél nélkül. Lenni valahol, egyvalahol. Ott, ahol szemlélhetem a semmit, és közben tudni, hogy holnap is megtehetem. Tudni, nincs más dolgom itt. Furcsán hangzik. Igen, tudom. Cél a céltalanság, a létezés semlegessége, sorstalanság. Kiváltság. Érted? Majd érted.

Ezen a fotón az emeleti teraszon ülök a fotelban, lábam fent a terasz fakorlátján. Nyár és meleg van, előttem fák a kertben. Ide klikkelve megnyithatod nagyobb méretben.

Az ember csak...

Rohan itt, és szalad. Úgy szalad az életen, mintha arra volna kénytelen. Városból egy másikba, napokból át a hónapokba. Közben kiejve kezéből a pillanatot, amit előbb még úgy ragadott. Majd ez majd az, majd ha ez vagy az... Aztán majd minden más lesz. Érted? Majd érted.

Ezen fotón a lánykám ül a lépcső melletti sziklakövön. Ide klikkelve megnyithatod nagyobb méretben.

Végtelen...

hosszú történet ez, egyszer talán folytatom.
Úgy gondolom, az élet nem mindig csak móka és kacagás. Minden esemény, minden érzés egy vele ellentétes előjelű másik ismerete, megléte által létezhet. Most ez van, és egyszer máshogy is lesz. Most viszont mennem kell, mára ennyi. Majd hallgasd ezt az újonan készülő albumot, ha van időd. Szomorú, de szép, jó zenék lettek, igazán.

Ezen fotón a lánykám hanyat fekszik a tó vizén. Ide klikkelve megnyithatod nagyobb méretben.

Kapcsolódó Zenék:

«